Rólam







Lancsin Zsuzsanna Zsuzska vagyok.
Budapesten élek és dolgozom.
Három gyermek anyukája vagyok.
Érintek, masszírozok, figyelek, meghallgatok, beszélgetek, egyszóval kísérek.








Kísérő vagyok. Mindig is az voltam. A dúlasággal megerősödött csak bennem, hogy ezt csináljam. Ma már nem csak várandósokkal és családjaikkal foglalkozom, egyéni és csoportos folyamatokban.

2007 óta foglalkozom masszázzsal. Meghatározó élményem az volt, amikor a barátnőmtől kaptam egy MA-URI masszázst. Olyan volt, mint egy repülés, zsongás és nyugalom. Mindenhol érintve levés. Ez nem egy egyszerű masszázs volt. Elindultam hát a masszázs, az érintésben kiteljesedés felé. Witold Kuharczyk, majd Hemi és Katja Fox voltak a tanítóim. Katja női tréningjén tanultam először várandós masszázst. Teljesen belesimult az életembe, mert dúlaként szülésre készítettem fel nőket/párokat és szülést kísértem. (Dúla azt jelenti, asszonytársi segítő. Várandós és szülő nőket/párokat segít informatív, érzelmi és fizikai módokon.)

2010-ben ismertem  meg és éreztem át a hawaii-i Lomilomi Nui szeretettel és végtelen elfogadással teliségét. Ez a szent, ősi gyógymód még teljesebbé tette a munkámat. Ebben is Witold Kuharczyk volt a tanítóm, akinek tanítása Susan Floydon keresztül Kahu Abraham Kawai'i-tól ered és kahuna lomilomi Aunty Maile-től. (A kahuna szó jelentése: polinéz sámán, a tudás őrzője.)
Azóta is tart ez a "szerelem". Számtalan tanítást, megértést kapok általa.
Hawaii téren és időn túl hat. Tanításai összakapcsolódnak az univerzális törvényszerűségekkel, a természet szépségével az emberi létezés gyönyörűségével. Segíti a tudat tágulását és a test felébredését. Ez a legcsodálatosabb masszázs, amit ismerek.

Születéscsoportokat is kísérek, melynek előtörténete van.
A szülés, születés 2004-ben érintett meg, amikor először szerveztem Születés Hetét, amit 5 évig csináltam. Aztán a következő év elején elvégezve az akkori dúla alapképzést (Emőke és Gyuri tréningjét), megkezdtem ennek a csodálatos kísérésnek a megismerését. Meghatározó évek következtek. Részt vettem több tréningen, műhelymunkán, konferencián, tanfolyamon. Beszéltem fórumokon a szülés, születés életreszóló hatásairól. Kísértem szüléseket otthon és kórházban. Tartottam várandós klubokat, női köröket.

2005 és 2009 Dúla workshop a MotherLove’s DONA International (Észak-Amerikai Dúlaszövetség) magyarországi workshopja
2005
  • SASOK (Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban Képzés) a Magyar Hipnózis Egyesület és a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika közös szervezésében 
  • Szülésfelkészítő képzés az Alternatal Alapítvány szervezésében  a német GfG (Társaság a Szülésre Felkészítésért, a Családalapításért és a Nők Egészségéért Szövetségi Egyesület) oktatóival.
  • "Bábák a bábaságról Budapesten" - Jan Perrone bábaműhelye

2006
  • AquaNatal oktatói képzés (szülés-előkészítő vízi mozgásforma kismamáknak) Marina Alzugaray kubai-amerikai bábával
  • Marina Alzugaray: "Orgazmikus szülés" és "Holdtanítások" műhelyei
  • Elizabeth Davis: "Életkör" műhelye
  • Korszerű szoptatási ismeretek tanfolyam a Szoptatásért Magyar Egyesület szervezésében

2005-2007 Holisztikus bábaság - bábatanonckodás a Holdudvar Bábaházban
"Bábatréning" (melynek egyik előadója voltam) és "Mexikói bábatrükkök" ws. résztvevőként.

2007-2008 Életkör tréning (országos önismereti tréning, segítőként)

2008-2010 Családfelállító terapeuta képzés Peter Orbán tanításával, továbbá a Hellinger Intézet képzési moduljain.
2011-2012  Intimitás Művész Képzés (BLISS Intimitás Központ)
2013-2014 Szex- és intimitás coaching (Bliss-Neal Wecker)
2015 október Shai Dayan: A hangod bölcsessége workshop

Jelenleg a test és a tudat összekapcsolásával foglalkozom.
Az érintéssel, masszázzsal, meditációval haladunk lényed belsejébe.
Intimitás és szexualitás témában is segítem a hozzám fordulókat.

Fontos szerepe van az életemben a kommunikációnak, ami segít a bennem zajló folyamatok kifejezésében. Ebben nagy jelentősége van az EMK-nak, (Együttműködő kommunikáció) amit többek között Jónai Éva Havatól tanultam.

Három gyermekem kórházban született. Két fiammal még megéltük a szeparáció következményeit. (Nem kaphattam meg, nem volt még rooming-in.) Ezek a hiányok évekkel később sem halványodtak. A belső munka volt, ami segített felszínre hozni, majd feldolgozni. A kislányom születése és indulása már sokkal jobb volt, de még nem az, amiről álmodni lehet. Az a "kis" különbség azonban elég volt ahhoz, hogy később foglalkozzak az élet első óráinak jelentőségével.

Önismereti utam is 2005-ben kezdődött, az egész életemet felforgatta.
Jártam pszichodráma csoportokra, egyéni terápiára, táncterápiára, megismertem a bodywork hatásait. Az elmúlt 10 év intenzív folyamataiban (válások, gyász, bűntudat, fájdalmak, félelem, elengedés…) sok mindent megéltem és tanultam. Kapcsolataimért köszönet és hála van bennem, hogy szerettek és szeretnek. Jelenleg is dolgozom magammal, mind a lélek, mind a test útján. Fontosnak tartom a mozgást, a légzést, a táncot, mint az integráció eszközét. Mooji, Adyashanti, Feldmár András szemlélete áll hozzám a legközelebb.


Mindenkinek szüksége van arra, hogy szeressék, hogy higgyenek benne akkor, amikor a legjobban van rá szüksége. Az érintés és a jelenlét egy időben csodákra képes. A szülés körüli, az érintésbeli és párkapcsolati tapasztalataim a teljességnek, a lélek határtalanságának, az egyedülállóságnak megmutatása felé visznek az intimitáson keresztül.